Darazsak megjelenésére a tavasz beköszöntével egészen október végéig lehet számítani. Pontosan milyen darazsak okoznak számunkra kellemetlen pillanatokat?
Jellemzően három darázsfaj van ami az ember közvetlen környezetében fészkeli be magát és okoznak sokszor kellemetlen meglepetést. A darazsak kolóniában élnek és alkotnak egyfajta “miniállamot”, de léteznek magányos darazsak is. Darázsfészek a környezetünkben egészen változatos helyeken fordul elő – padláson, falban, szigetelésben, áram vagy gázóraszekrényben, tujákban, kivágott fában, vagy akár a földben – és egy-egy darázsfészek egyedszáma elérheti a több ezret is akár. A darázsirtásról bővebben is olvashat.
Fészküket különösen agresszív módon védelmezik, bizonyos méret felett azt tanácsoljuk, hogy ne kísérletezzünk önállóan a darázsfészek felszámolásával, megfelelő védőfelszerelés hiányában semmi esetre sem.
S.O.S Darázsirtás – Garanciával 0630/705 5625
Élelem tekintetében igen változatosnak mondható a darazsak ízlése, étrendje. Különböző gyümölcsök, rovarok esetenként elhullott állatok teteméből vagy a szemétben található kidobott húsokból táplálkoznak, étrendjük hatással van a szúrásuk, pontosabban a kibocsátott méreganyaguk erősségére.
Kisebb-nagyobb kártételükön kívül fájdalmas szúrásuk az ami megkeseríti az ingatlan tulajdonosok és a szabadban tartózkodók életét.
Darázscsípés ellen
A falba vagy fába is képesek lyukakat, járatokat fúrni például fészek építés esetleg bővítés céljából, ezen járatok a lakásba vezethetnek bizonyos esetekben. A darazsak az embert nem támadják meg ok nélkül, de ha veszélyben érzik magukat vagy fészküket akkor agresszíven támadnak. Fullánkjuk több szúrásra is alkalmas a méhhekkel ellentétben, csípésének méregtoxin tartalma különböző tüneteket vált ki áldozataiból, melyek érzékenységtől függően lehetnek enyhék vagy szélsőséges esetben halálos kimenetelűek.
Enyhe tünetek esetében is erős fájdalom jelentkezik a csípést követően, majd néhány napig tartó viszkető duzzanat marad utána. Túlérzékenység esetében a szervezet immunrendszere túlzott antitest termelést hajt végre ami Anaphylaxiát okoz és tulajdonlépen ez vezet az illető halálához. Szédülés nehéz légzés vagy erős szívdobogás esetén azonnal forduljon orvoshoz. A darázscsípés lúgos kémhatású, ezért a helyi/tüneti kezelésére valamilyen savas folyadékot érdemes választani.
Darázsfajták Magyarországon képekben
Lódarázs ( Vespa crabro )
Mindenki retteg a lódarázstól fájdalmas szúrása miatt és a fészke környékén tapasztalható rendkívül agresszív viselkedése miatt. Talán eszre sem vesszük, hogy túl közel vagyunk egy lódarázs fészekhez, viszont 2-3 méteres körzetben könnyedén begyűjthetünk néhány igen fájdalmas csípést, pontosabban szúrást. Fullánkját vissza tudja húzni gond nélkül ezért több szúrásra is képes.
A lódarázs csípése rendkívül fájdalmas és hosszú ideig megmaradó égő, viszkető duzzanatot hagy maga után. Allergiás tünetek megjelenése vagy észlelése esetén azonnal forduljunk orvoshoz, mint a darázscsípés esetén a fent említett tünetek megjelenésekor. Fejet, nyakat, szájüreget ért szúrás önmagában is okozhat nehéz légzést vagy fulladást. Fejlett rágószervével a táplálékul zsákmányolt rovarokat könnyedén szedi ízekre, de a fészek vagy önvédelem céljából emlősöket is megharap mely hasonlóképpen fájdalmas mint a szúrásuk.
A lódarázsfészek eltávolítása vagy lerombolása esetén nagy valószínűséggel újjáépítik azt ugyanazon a helyen, ennek okán és az életveszély elkerülése miatt is érdemes szakemberre bízni a lódarázsfészek eltávolítását. Munkatársaink szakszerűen és a teljes idényre kiterjedő garanciával szabadítják meg a fészkektől.
Mérete a királynő esetében eléri a 30-35 mm-t, a dolgozók mérete ennél kisebb nagyjából 25 mm. Megjelenésében a lódarázs jellegzetes sárgás-fekete mintázatú mint a legtöbb rokonfaj. A dolgozók képesek szúrni melyek ivartalan nőstények, de a hímek nem rendelkeznek fullánkkal.
A tél beköszöntével elpusztulnak és csak a megtermékenyített királynő telel át egy védett helyen amit tavasszal elhagy, hogy megfelelő fészkelő helyet találjon, majd ezt követően elkezdi létrehozni az új kolóniát. Kezdetben minden feladatot a királynő végez, kezdve a fészeképítéstől a lárvák táplálásáig, majd az első dolgozok kirepülése után átveszik ezen feladatokat. Fészküket különféle alapanyagból ( papír, fa, növények ) készítik, amit alaposan megrágnak és nyálukkal keverve tapasztanak formázva a fészekhez, ami így egyre nagyobb és nagyobb lesz.
Táplálékuk apró rovarokból ( legyek, méhek stb. ) áll, éhezés esetén dögöt vagy hasonló táplálékot is fogyasztanak például szemetesek környékén is megjelenek élelem után kutatva. Főként lárváikat táplálják ezen élelemforrásokkal, míg maguk mézharmattal, nektárral, növényi nedvekkel táplálkoznak.
Lódarázs királynő
Kecskedarázs (Paravespula vulgaris)
Fészkét a padláson, ablaktokok és fal találkozásánál, esetenként a föld alatt, vagy növényzeten (bokrokon) alakítja ki. Elsősorban ragadozó életmódot folytat, rovarokkal táplálkozik, de húst és gyümölcsöt is szívesen fogyaszt. Mérete 12-18 mm között változik. A kecskedarázs királynő védett helyen telel át.
- Kövek között
- Pincében
- Padláson
- Madárodúban, stb.
Tavasszal a királynő 10-20 petével kezdi a kolónia alapítását. A lárvák táplálásáról és a fészek építéséről kezdetben ( 4-6 hét ) szintén a királynő gondoskodik. Később ezt a szerepet átveszik a dolgozók. A kecskedarázs meleg fülledt időjárási körülmények között, és fészke háborgatása miatt támad leginkább. Német darázs fészke sárgásbarna színű. Fészekméret golflabdától egészen a medicinlabdáig terjed. Egyedszám 7000 fő is akár. A lárvákat hússal, legyekkel eteti. A hímek és az új királynő késő nyáron születnek. A fiatal királynőn kívül a teljes kolónia elpusztul, amint az első fagyok megérkeznek.
Megkülönböztető jel: “T” alakú horgony a fejpajzson.
Német darázs (Vespula germanica)
Van néhány darázsfaj Magyarországon aminek az irtása jogszabályba ütközik. Gyakorta találkozhatunk velük akár a saját kertünkben is. Ilyen védett darázs Pl: sötét-szárnyú tőrösdarázs, óriás tőrösdarázs, lopódarázs, fürkészdarázs. Bővebben a témáról képekkel, videókkal védett darazsak.
A német darázs hasonlít a kecskedarázshoz, de van néhány megkülönböztető jel. Fészek színe szürke, fejpajzson három fekete pont. A német darázs fészkét ugyanazokra a helyekre építi mint a kecskedarázs. Formáját tekintve azonban oválisabb, szélesebb. Természetes ellensége a darázsölyv. Lárváik táplálásához rovarokat gyűjtenek. A dolgozók élettartama 2 hónap, a királynő 1 évig él.
A Német darázs, más néven Vespula germanica, általában kerek vagy ovális alakú fészkeket épít, amelyek átmérője általában 10-20 centiméter között van. Ezek a fészkek lehetnek föld alattiak, például résekben vagy üreges faodvakban, de gyakran fák ágai között vagy emberi épületekben is előfordulhatnak. A fészkek anyagát a darazsak rágják össze fahulladékból és más növényi anyagokból. A Német darázsok fészkeit általában nagy társadalmi csoportokban, ún. kolóniákban építik, amelyekben lehet több ezer egyed is.
Telefonszám:+36 30 705 5625
E-mail:info@soskartevostop.hu