Hatékony patkányirtás
A rágcsálóirtás hatékonyan manapság már szakember segítsége nélkül szinte lehetetlen, mivel a bolti irtószerek hatóanyag tartalma nagyjából a felére csökkent. Laikusként sokan a rágcsáló fajának figyelembevétele nélkül, valamint a terület sajátosságainak figyelembe vétele nélkül nem a megfelelő terméket és nem a megfelelő helyekre helyezik ki. Annak érdekében, hogy a teljes mentességet elérhesse, a visszafertőződés kockázatának minimalizálása mellett, kérje szakemberünk ingyenes tanácsát.
Hatékony patkányirtás infóvonal +36 30 230 8595
Hatékony patkányirtás csalétek állomással
Kombinált etetőládáinkban még a legválogatósabb patkány is talál magának kedvére valót. Egy speciálisan Cégünk által fejlesztett csalogató és ízfokozó kiegészítővel növeljük meg az elfogadó képességet. Éppen ezért olyan esetekben is sikereket értünk el ahol más addig nem tudott. Az adott területen elérhető, a patkányok számára igen kedvelt ( akár nagy mennyiségű ) egyéb táplálék esetén is fogyasztani fognak az általunk kihelyezett „finomságból”. Ahhoz, hogy a fogyás mértékét egyszerűen ellenőrizni lehessen ( bolygatás nélkül ) átlátszó etetőládákat használunk. Az ellenőrzések során kiderül a patkányok bejutásának iránya és a populáció nagysága.
Hatékony rágcsálóirtás alap feltételei
Mint oly sok minden másban a megelőzés ebben az esetben is döntően befolyásolja a hatékonyságot, eredményességet és a költségeket. Rendezett épület és terepviszonyok megnehezítik a rágcsálók megtelepedését és elszaporodását. Nagyobb eséllyel lehet időben lépéseket tenni, ha megjelennek az egerek, vagy patkányok. A helyesen kezelt hulladék, valamint a szabályos takarmány tárolás kisebb eséllyel vonz rágcsálókat. Természetesen ezeken kívül még más tényezők is befolyásolják a megelőzést.
Szakembereink minden rágcsálóirtás alkalmával javaslatokat tesznek Ügyfeleinknek a megelőzés és a tartős mentesség eléréséhez. Így minimalizálhatók a költségek folyamatos, vagy rendszeres terhelés mellett is akár.
Hatékony patkányirtás tartósan
Jelentős mértékű rágcsáló elszaporodás önmagában nem jelent nehézséget az irtás tekintetében, ahogyan azt sokan gondolják. A patkánygócok, patkányfészkek felszámolása elsődleges feladat. Sok esetben a terepviszonyok megnehezítik a hozzáférhetőséget, vagy egész egyszerűen egy szomszédos telken találhatóak, ezért a patkányfészek megközelítése lehetetlenné válik.
Minden nehezítő körülmény ellenére sikeresek tudunk lenni és tartósan rágcsáló mentessé teszünk épületeket, kerteket és csatorna rendszereket. Legyen szó akár padláson, vagy falban rejtőzködő rágcsálóról, esetleg a környékről rendszeresen bevándorolt kártevőről.
Az irtásra kijelölt terület szomszédságából rendszeresen érkező egyedek bejutási és vonulási irányát terepszemlével, nyomvizsgálattal és próbaetetéssel térképezzük fel. A kihelyezett szerelvények rejtekhelyet és élelmet biztosítanak a patkányok számára. A patkánygócok felszámolása után ez a legfontosabb mozzanata az irtásnak. Utánpótlás érkezésének megakadályozása hoz tartós eredményt.
A kombinált etetőládáinkban jellemzően blokk, pép és hab kombinációját alkalmazzuk a hatékony patkányirtás érdekében. A rágcsálóirtó termékeket adott esetben rotációban használjuk, a rezisztencia kialakulásának megelőzése érdekében. Patkány- és egérirtásra egyetlen irtás után egy év garanciát vállalunk, mivel az általunk kihelyezésre kerülő kombinált csalétek állomások és a hatékonyságot növelő adalékunk minden körülmények között teljes rágcsáló mentességet biztosítanak. Patkányirtás módszereiről bővebben. A rágcsálók különböző nyomokat hagynak maguk után – rágcsáló nyomok felismerése
Hatásos rágcsálóirtás
Igazán hatásos rágcsálóirtás akkor valósulhat meg hatékonyan és tartósan, ha az ingatlan fenntartója időben szakemberhez fordul. A csökkentett hatóanyag tartalmú bolti irtószerek nagy mennyiségű kihelyezése nem oldja meg a problémát. Időben viszont nagyon elhúzódhat a mentesítés. Ebben az esetben az idő kritikus tényező. Egyre gyakrabban tapasztaljuk a késlekedés pusztító hatásait. Tönkretett, statikailag megroggyant épületek, elpusztult haszonállatok, megsebesített háziállatok, stb. A rágcsálók által terjesztett betegségek, tönkretett, beszennyezett élelmiszerek és más gazdasági károk százezres, milliós nagyságrendű költségeget jelentenek. Ismerje fel időben a problémát és kérjen szakszerű segítséget.
Patkányirtás – soskartevostop patkányirtás videók
Telefonszám:+36 30 230 8595
E-mail:info@soskartevostop.hu