Ágyi poloska ellen alkalmazható hatásos és hatástalan megoldások. Tippek - Tanácsok
Számos kártevő létezik melyek ellen házilag is eredményesen felléphetünk. Aki már találkozott ágyi poloskával az tudja, hogy ez nem egy ilyen rovar. Tapasztalataink alapján biztosan állíthatjuk, ágyi poloska ellen házilag két dolgot tehet. Helyesen cselekszik és megkönnyíti a szakszerű irtást, vagy helytelenül cselekszik és megnehezíti azt a saját maga számára. A legtöbb ember maga kezd neki a feladatnak, legtöbbször rossz tanácsok, esetleg rossz elképzelés alapján. Ehhez járul még hozzá az ágyi poloska életmódjának nem megfelelő ismerete. Nagyon kevés az ha valaki már utána olvasott az interneten, mert ezt követően szokott jönni, hogy nem ezt írtak/nem így írtak. Ahogy mondani szokták a poloskák nem olvassák a szakkönyveket. Tehát szakmai tapasztalat nélkül és megfelelő felszerelés nélkül nem sok esély van a sikeres irtásra.
Véleményünk szerint a legrövidebb időn belül csak úgy szabadulhat meg az ágyi poloskától, ha telefonon egyeztet velünk. Kollégáink a helyzet rövid megismerése után konkrét javaslatot tudnak tenni Önnek arra vonatkozólag, hogy mit tehet a házilag és milyen lehetőségeket tudunk kínálni a szakszerű poloskairtásra. Alábbiakban ismertetjük az ágyi poloska elleni hasznos és haszontalan irtási módokat.
Egyedülálló gyors megoldást keres poloska irtásra, hívja ügyfélszolgálatunkat Mi segítünk – +36 30 230 8595
Ágyi poloska ellen gőzölés
A gőzzel való poloskairtást kiváló eredményekkel alkalmazzuk. Számtalan előnye van „mellékhatások” nélkül. Igaz, hogy időigényesebb eljárás mint a hagyományos irtószeres permetezés, viszont cserébe nem kell ismételni és nem rongálódnak a berendezési tárgyak. A gőzöléses poloska irtás egy igen összetett folyamat. Senki ne gondolja, hogy egyszerű gőzkacsával megoldható az irtás, ennél lényegesen összetettebb a feladat. Éppen ezért részletes leírást készítettünk a témában: ágyi poloska irtás gőzzel
Ágyi poloska ellen: Domestos
Kiváló antibakteriális hatással rendelkezik, rovarok ellen használni azonban teljesen felesleges. Nagy töménységben közvetlen érintkezés útján elpusztíthat néhány egyedet, ha megtaláljuk azokat. Persze akkor már nincs is szükség a felületek domestos-al való „beápolására”. Röviden a domestos nem rovarölő szer. Nem erre lett kitalálva és nem erre való. Viszont a poloska irtás utáni takarításnál kiválóan alkalmazható. Amennyiben gőzzel végzünk poloskairtást, abban az esetben az ürülékfoltok fellazításra kerülnek, így a tisztítás és fertőtlenítés könnyebbé válik.
Ágyi poloska ellen Hipó
Láttunk már nem egyszer hipóval kezelt lakást aminek a tulajdonosa meg volt győződve róla, hogy poloska ellen hipóval eredményt tud elérni. Berendezési tárgyaktól kezdve egészen a falakon át mindent átmosnak hipóval, vagy hipó oldattal. Az ember számára így szinte használhatatlanná válik az ingatlan, de nem az ágyi poloska számára. Nulla egyedszámot még senkinek sem sikerült elérni ezzel a módszerrel. Gyéríteni lehet az állományt, de teljesen kiirtani ebben az esetben sem. Röviden összefoglalva, aki hipóval kísérletezik ágyi poloska ellen az biztosan nem fog sikeres irtást végezni.
Ágyi poloska ellen Ózon
Ózonnal ugyan nem végzünk ágyi poloskairtást, de az utóbbi időben több ügyfelünk is igényelt szakszerű irtást, mivel ózonnal hosszas próbálkozás után sem jártak sikerrel. Nem csoda, nem erre való. Speciális laboratóriumi körülmények között működhet ugyan, de lakásban átlagos körülmények között nem. Képesek könnyedén olyan búvóhelyet találni maguknak ahol túlélik a „beavatkozást”. Ezen a működtetési és behatási idő jelentős meghosszabbítása sem segít.
Legutóbb egy munkásszállót üzemeltető ügyfelünk számolt be arról, hogy 24 órás működtetés után is csak kismértékű gyérítést tudtak elérni. A többség életben maradt így elmondható, hogy ágyi poloskák ellen ózonnal nem lehet eredményt elérni. Természetesen senkit sem akarunk lebeszélni arról, hogy kipróbálja. Persze csak saját felelősségre. Erősen ajánlott továbbá a biztonsági adatlap tanulmányozása az ózonfejlesztő készülék használatát megelőzően.
A jelenleg engedélyezett rovarirtó szerek és eljárások egyikénél sincs olyan egészségkárosodással fenyegető mellékhatás mint az ózonfejlesztőkkel kapcsolatban. A biztonsági előírások betartása mellett, elméletileg nem jelentenek túlzott kockázatot az ilyen típusú berendezések, de főleg „rovarirtásra” mindenki saját felelősségre üzemeltesse.
Ágyi poloska ellen a többség maga próbálkozik első körben, akár ózon fejlesztővel akár mással. Sokszor nagyon kitartóak tudnak lenni egyesek. Hetekig-hónapokig is képesek küzdeni a poloskák ellen. Mi folyamatosan tesztelünk kísérletezünk különböző eljárásokkal, technológiákkal. Mindemellett napi szinten foglalkozunk ágyi poloskairtással így elhiheti amikor azt mondjuk, hogy egyetlen készülék nem lesz elég a feladatra. Főleg olyan nem aminek kidolgozott módszertana sincs.
Ágyi poloska ellen Elektromos ágyi poloska riasztó
Vérszívó rovarokat tartósan távol tartani elriasztani szinte lehetetlen. Elektromos készülékek erre a célra pedig teljesen alkalmatlanok. Elektromos ágyi poloska riasztó készülék célja gyakorlatilag értelmetlen. Egyik pontból a másikba bármiféle rovart elriasztani nem megoldás, főleg nem poloskák ellen. Célként kizárólag maradéktalan elpusztítás jöhet szóba. Ha már elektromos készülékről beszélünk, sokkol több értelme van az elektromos ágyi poloska csapdának. A készülék hőt bocsájt ki ami magához vonzza a poloskákat. Teljes mértékű kiirtásra nem, de monitorozásra alkalmas módszer ott ahol erre igény mutatkozik pl.: rendszeres behurcolásnak kitett ingatlanok, helyiségek.
Természetes riasztószerek ágyi poloska ellen
A köztudatban kering néhány természetes alapanyagokból készíthető riasztószer. Tapasztalatok alapján még nagy mennyiségben sem nyújtanak védelmet. Sem rövid távon, sem hosszútávon. A különböző illóolajok, levendula, szódabikarbóna, stb. nem fogják megakadályozni a poloskákat abban, hogy táplálkozzanak. Az éhes ágyi poloska olyan mint a néhány napos szúnyog, agresszíven támad az emberre. A poloska riasztás célja kizárólag az időhúzás lehet, magát a problémát nem fogja megoldani. Gyors szaporodásuk miatt pedig az idő nagyon sürgető, az irtást minél hamarabb el kell kezdeni.
A riasztószerek és riasztó készülékek használata esetén számolni kell azzal a jelenséggel, hogy a „szokásos” rejtekhelyektől távolabb vándorolnak és rejtőznek el. Tehát a szoba, vagy lakás más pontjain is megtalálhatóak lesznek, így a felderítés és az irtás nehezebbé válik.
Ágyi poloska ellen: Növényvédő és egyéb készítmények
Munkáink során mindenféle házilagos próbálkozással találkoztunk már. Természetes, hogy adott problémát mindenki maga próbál saját kezűleg megoldani. Van azonban egy nagyon fontos tanácsunk amit érdemes megfogadni. Növényvédő szerekkel, petróleummal, hígítóval, csavarlazítóval, stb. nem érdemes próbálkozni. Szokták mondani, hogy „lefújtam vele és megdöglött, nagyon jó cucc” végül nem értik miért nem jártak sikerrel. Bármivel is próbálkozzon arra nagyon ügyeljen, ne mérgezze saját magát és az Önnel együtt élőket. Sajnos a legtöbb ilyen típusú vegyszerekkel csak ezt fogja elérni. Hiába kergeti egyesével a poloskákat egy flakon akármilyen csodaszerrel amit a boltban vásárolt, teljességgel értelmetlen az egész. Megfelelő felszerelés és tapasztalat híján még számottevő gyérítést sem lehet elérni. Javasoljuk, hívja ügyfélszolgálatunkat személyre szabott tanácsokért.
Ágyi poloska ellen Gyomirtó
Gyomirtóval kísérletező ügyféllel is találkoztunk már. Éppen ezért tartjuk fontosnak, hogy felhívjuk a figyelmüket, ezen készítmények lakásban maximum az emberre jelentenek veszélyt. Ágyi poloskára és más rovarra sem lesz hatásos. Zárt térben semmilyen élőlény ellen ne használja!
Ágyi poloska elleni: Bolti irtószerek
A fentiek közül a boltokban kapható ágyi poloska irtószerek azok amiket biztonságosan alkalmazhat otthonában. Természetesen a használati utasítások betartásával. Miért nem sikerül mégsem kiirtani vele az ágyi poloskát? Ennek több oka is van.
- Nem megfelelő helyre juttatják ki
- Nem a kellő mennyiségben
- Időigényes a kijuttatás, így sok egyed „megszökik”
- Alacsony hatóanyagtartalom
- Hatástartósság
- stb.
Ahhoz, hogy bárki számára megvásárolható és „bárhol” felhasználható legyen az adott készítmény bizonyos feltételeknek meg kell felelnie. A lakossági forgalomban kapható rovarirtó termékek hatóanyagtartalma és hatástartóssága sokkal alacsonyabb mint a szakemberek által használt koncentrátumoké. Továbbá a sikertelenség okai között szerepel még a permetszerek önmagukban való használata, kiegészítő módszerek nélkül. Egy zsúfoltabb lakásban négy technológiából álló kombinált kezelést alkalmazunk annak érdekében, hogy egyszeri alkalommal is eredményesek tudjunk lenni. Az évek során kidolgozott eljárást tapasztalattal is ki kell egészíteni a sikeres poloskairtáshoz. Nem nehéz kitalálni, hogy egy flakon kézi pumpás irtószer mennyire kevés lesz.
Ágyi poloska ellen Takarítás
Sokak fejében megfordul az alapos takarítás gondolata, ha ágyi poloskától szeretne megszabadulni. Nehéz időigényes folyamatba kezdenek, kifejezetten az irtásra koncentrálva. Beindul porszívózás, mosás, vasalás esetenként a gőzkacsa használata. Teszik ezt úgy, hogy adott esetben igen magas a poloska fertőzöttség. Ilyenkor persze mindig marad elegendő túlélő, mivel bolygatásra azonnal szétszélednek. Rendkívüli rejtőzködő képessége és a lárvák nagyon apró termete miatt a takarítás nem elegendő, még 1-2 lárva jelenléte kapcsán sem.
Ágyi poloska ellen a legrosszabb dolog amit elkövethet
A pánikszerű lomtalanításnál rosszabbat nem igazán lehet elkövetni. Bútorok és berendezési tárgyak fejetlenül, csomagolatlanul történő kidobással tudja a legjobban súlyosbítani, valamint kiterjeszteni az ágyi poloska fertőzöttséget. Bővebben is írtunk már a témáról: poloskás bútor elszállítása
Mint minden kártevő esetében, így az ágyi poloska esetében is a felkutatás, beazonosítás az első lépés. Csípésnyomok lehetnek ugyan rá utaló jelek, de önmagában ez kevés. Alapos nyomvizsgálatot kell tartani, amiben segítséget nyújt a következő írás: ágyi poloska felkutatása
Ágyi poloska ellen házilag
A gyors felismerés és a szakszerű ágyi poloska irtás nagymértékben lecsökkenti a további kellemetlenségeket, valamint időben sem fog kitolódni az ismétlő kezelések miatt. Amennyiben ágyi poloskát talál a legjobb, ha nem bolygatja és nem kergeti szét az állományt a fentebb leírt szerekkel. Telefonon bárki számára személyre szabott tanácsokat tudunk adni a házilag elvégezhető teendőkről, illetve az irtással kapcsolatban felmerülő kérdésekről. Általánosan bevált, mindenki számára egyformán alkalmazható „recept” nincs. Az ingatlan főbb sajátosságait és használatának módját ismerni kell nagy vonalakban. Nem elhanyagolható tényező a lakók életkora sem. Idős és/vagy beteg személyek, esetleg kisgyermekek mellett irtószereket nem, vagy csak korlátozott mértékben szabad használni bizonyos helyiségekben. Gyakori, hogy a vegyszermentes poloska irtás kerül alkalmazásra ezekben az esetekben.
Legjobb ágyi poloska irtó módszer
A legtöbb család számára a legjobb ágyi poloska irtó módszer az amit nem kell ismételni, három vagy akár több alkalommal is akár. Nem kerülnek közvetlen kapcsolatba irtószerekkel a családtagok és házi kedvencek. A legjobb ágyi poloska irtó módszer a petéket is azonnal elöli, így hetekkel később sem kell számítani az újbóli csípésekre.
Hívja ügyfélszolgálatunkat Mi segítünk – +36 30 230 8595