Ágyi poloska terjedése. Hogyan került a lakásba? Hogyan terjed tovább?
Szinte minden alkalommal az első kérdések egyike amikor a rovarirtó szakember kiérkezik a helyszínre. Éppen ennek okán gondoltuk, hogy külön is foglalkoznunk kell az ágyi poloska terjedésének okaival. Azok akik első alkalommal találkoznak ágyi poloskával igencsak meglepődnek és értetlenül állnak a dolog előtt. Persze olyan is akad aki például a munkahelyéről vitte haza és tudomása van róla, mivel ott már volt legalább egy poloska irtás. Többségében viszont azok vannak akiket teljesen váratlanul ér a felismerés. Az ágyi poloska terjedésének fő mozgató rugói a behurcolás és az azt követő helytelen cselekvéssorozat.
Ágyi poloska terjedése: Társasház
Mindenkiben felmerül a kérdés, hogyan került pont a mi lakásunkba ágyi poloska. Lakóközösségekben elég egy tulajdonos aki elhanyagolja, vagy lekicsinyli ennek a rovarnak a jelentőségét. Az ilyen magasan fertőzött lakásokból a poloskák átvándorolnak más lakásokba. Nem csak a közvetlen szomszédokhoz. Lomtalanítás alkalmával ( amennyiben nem szakszerűen végzik ) tovább súlyosbítja a helyzetet, az egész társasház tekintetében. A poloskás bútor elszállításáról már írtunk.
Ezen kívül persze bárki szinte bármikor behurcolhatja a saját lakásába a poloskákat. Például:
- Utazás
- Tömegközlekedés
- Nyaralás
- Családlátogatás
- Vendégfogadás
- Iskola
- Óvoda
- Munkahely
- Használ holmik
- Stb.
Azok akik átéltek már ágyi poloskairtást azok sokkal jobban odafigyelnek az óvintézkedések betartására. Hazaérve a táska, kabát lehetőleg ne az ágyban landoljon, ez nagyon fontos. Munkahelyi szekrényben tárolt holmik lehetőleg lezárt zsákban legyenek tárolva. Amennyiben nem otthon alszik, javasoljuk olvassa el a témával foglalkozó írásunkat: ágyi poloska felkutatása
Ágyi poloska terjedése: Családi ház
Családi házaknál kizárólag a behurcolás jöhet szóba. A szomszédoktól, kertből, fákról nem kerülhet be ágyi poloska. Ikerházak tekintetében van ugyan némi esély, hogy aktív módon átvándorol, de ez igen ritka. Jellemzően családi házba maga a tulajdonos(ok), vagy vendége(i) viszik be a poloskát. Ezen kívül használt holmikkal is gyakran kerülhet rovar a házba, nem csak ágyi poloska. Manapság elmondható, az ország bármely településén élők is ki vannak téve ennek a jelenségnek. Lehet az nagyvárosban, lehet az egészen kis faluban lévő családi ház.
Ágyi poloska terjedése: Családi nyaraló
Családi nyaraló esetében nagyjából ugyanaz a helyzet mint a családi házaknál. Egy különbség van, a rokonság egésze megfertőződhet ágyi poloskával igen könnyedén. Legalábbis azok akiknél a nyaraló közös pontként jelent meg. Főként a nyaralási szezonban találkozunk ilyen esetekkel. Ebben a helyzetben azt tanácsoljuk, aki először észreveszi ( vagy csak gyanítja ) az ne titkolja el és ne szégyelljen beszélni róla. A hallgatás komoly anyagi megterhelést fog jelenteni a családtagoknak. Testvérek, szülők, nagyszülök mind-mind hazavihetek ezeket a vérszívókat és így mindenkinél el kell végezni az irtást. Tehát egyetlen ingatlan helyet akár 3-4 lakásban is poloska irtás lehet a vége.
Ágyi poloska terjedése: Utazás és Szállás
Gyakran olvasni különböző fórumokon, hogy utazások alkalmával poloskacsípést szenvednek el a turisták/nyaralók. Ettől még rosszabb ha valaki haza is visz néhányat belőlük. Napjainkban az ágyi poloska világszerte elterjedt. Éppen ezért érdemes néhány alapszintű óvintézkedést tenni annak érdekében, hogy sem járműből, sem szállodai szobából ne vigyük haza. A szálláshelyek igen nehéz helyzetben vannak ágyi poloska tekintetében. Mivel a vendégek néhány naponta cserélődnek, akár 10-20 család is megfordulhat az adott szobában mire oly mértékű lesz az elszaporodás ami már mindenki számára szembetűnő. Bővebben a témáról: ágyi poloska felkutatása
Természetesen akkor is lehet poloska a szállodai szobában ha szemmel nem láthatók. Alacsony egyedszám ( 1-2 lárva ) esetén nem biztos, hogy észre venni őket. Az első jelek ebben az esetben a csípésnyomok. Persze nyaraláskor mindenkit ér rovarcsípés, ezért nagyon nehéz megkülönböztetni egyiket a másikától. Ebben nyújt segítséget a következő írásunk: ágyi poloska csípése
Ágyi poloska terjedési sebessége
Az ágyi poloska terjedési sebességét több körülmény befolyásolja. Lakásba bekerülve, attól függően hány egyedről van szó viszonylag gyorsa képesek jelentős mértékben elszaporodni. Naponta 3-6 petét tesznek, amelyekből átlagosan két hetente kelnek ki a lárvák. Ezt követően akár maguk is képesek szobáról-szobára, vagy lakásról lakásra átvándorolni. Mindössze néhány hét leforgása alatt képesek elterjedni az egész lakásban, illetve néhány hónap alatt akár egy egész társasházban. Mozgási sebességük az alábbi videón látható.
Ágyi poloska videó
Egyedülálló gyors megoldást keres, hívja ügyfélszolgálatunkat Mi segítünk – +36 30 230 8595