Milyen csípés ez? Ágyi poloska vagy bolha?
Az ágyi poloska vagy bolha összehasonlítását többnyire az általuk okozott csípések miatt kérdezik az emberek. Természetesen más formájú és megjelenésű csípéseket okoznak, de a minden kétséget kizáró azonosításhoz nem elég a csípéseket összehasonlítani. Egyéb nyomvizsgálat valamint több körülmény figyelembevétele is szükséges annak megállapítására, hogy ágyi poloska vagy bolha esetleg valami más okozza a csípéseket. Sok olyan rovar létezik melyek csípésekhez hasonló tüneteket okoznak, valójában azonban nem vérszívók. Gyakran az is megesik, hogy valamilyen allergiás reakció áll a háttérben.
Ágyi poloska vagy bolha közti különbségek
Különbségek természetesen vannak a két rovar között, de néhány dologban nem különböznek egymástól. Az ágyi poloska és a bolha is vérrel táplálkozik. Mindkettő a „táplálékforráshoz” és annak közvetlen környezetéhez ragaszkodik. A gazdaszervezet közelsége valamint hozzáférhetősége a túlélés, fejlődés és szaporodás kulcsfontosságú mozzanata. Ágyi poloska és a bolhák közötti különbségek:
Bolhák– A petéből kikelő szem nélküli, szőrös testű lárvák hernyóhoz hasonlító mozgással képesek a helyváltoztatásra. A lárvák még nem vérrel, hanem szerves törmelékkel és kifejlett társaik ürülékével táplálkoznak. Fejlődési idejük 30-40 nap, ideális körülmények között. Három vedlés után bebábozódnak, majd a bábból az emberi tevékenység hatására ( lépések zaja, dobbanása ) ugrik elő a már kifejlett bolha. Szinte azonnal a kikelés után élelemforrás után kezd kutatni.
Rendszerint olyan rejtekhelyen tanyáznak ahol az „élelemforrás” mindig elérhető számára. A vérszívás nem mindig folyamatos. Előfordul, hogy azonnal nem képes teleszívni magát. Ilyenkor többször próbálkozik, ami természetesen többszöri szúrásnyomot eredményez.
Ágyi poloska – Fejlődése kifejlés. Vedlései után világosabb barnás színű, majd vérszívás után sötét rozsdabarna színt vesz fel. A poloska mérete kifejlett állapotában 5-8 mm hosszúságú, ovális formájú, hát-hasi irányból erősen lapított. Teljes kifejlődéséig 5 lárvastádiumon megy keresztül. Peterakásra kizárólag az imágó ( kifejlett egyed ) képes. A peték nagyjából 1 mm nagyságúak melyek nem mozognak. Petéit búvóhelye környékén helyezi el ( naponta 4-6-ot ), ezek világos fehéres színűek. Ideje nagy részét búvóhelyén, védett körülmények között tölti. Ürülékét és petéit is ezen a helyen rakja le. Bűzmirigye jellegzetes szagot áraszt, nagyobb egyedszámnál az ember is képes felismerni.
Ügyfélszolgálat: +36 30 230 8595
Ágyi poloska vagy bolha csípés megjelenése és különbségeik
Az ágyi poloska leggyakrabban boka, alkar és nyak tájékon szív vért. Körülményektől függően, ha más testrészekhez is hozzáfér akkor ezen testtájékon is csípésnyomok jelenhetnek meg. Kisgyermekeknél gyakori, hogy arc, homlok tájékon szívnak vért a poloskák. A megfelelő vérszívási pont megtalálásához 2-3 beszúrás után 5-10 percen keresztül szív vért átlagosan. Több ágyi poloska esetén a csípésnyomok így hatványozottan fordulhatnak elő. Megjelenési formájára a széles vöröses kiterjedés jellemző, enyhén felduzzadva. Persze ez egyénenként és csípésszámtól változhat. Néhány embernél semmiféle tünetet nem okoz az ágyi poloska csípése. Másoknál viszont ( főként a vakarózás hatására ) egészen nagy kiterjedésű göbök alakulnak ki.
A bolhák vérszívása egy perctől két óráig tarthat, ebben az időszakban akár több alkalommal is beszúrhat. Jellemző a bolhacsípést követően, vérfoltok megjelenése az ágyneműn. Általában a vérszívás helye végtagok és boka környékére összpontosul. A bolhacsípés megjelenési formája némiképp eltérő lehet az ágyi poloskáétól. Apróbb megjelenésű, kidudorodó, halványabb a tetején világos bőrszövettel. Természetesen több körülmény befolyásolja ebben az esetben is a bolhacsípés megjelenését, csakúgy mint az ágyi poloskánál. A bolhacsípések viszonylag egymástól távolabb és elszórtabban jelennek meg. Figyelembe kell venni viszont, hogy a csípést okozó rovarokat nem kizárólag csípésük alapján azonosítjuk. Más körülményt is meg kell vizsgálni, mielőtt bármiféle irtásba kezdünk. Ilyen kérdések lehetnek például: hol, mikor, milyen gyakran stb. keletkeztek a csípések.
Milyen betegséget terjeszt az ágyi poloska vagy bolha csípése
A hivatalos állásfoglalás szerint az ágyi poloska betegséget nem terjeszt. Ártalma főként a csípések nyomán kialakuló viszkető duzzanat miatt alakul ki. A viszketés és vakarózás megzavarja a nyugodt alvást. Ennek következményeként fáradság, szellemi és fizikai állapotromlás tapasztalható, valamint a szervezet általános ellenálló képessége lecsökken. Vakarózáskor a szervezetbe bejutó baktériumok, másodlagos bőrgyulladást idéznek elő. Továbbá a csípések látványa miatt kialakuló szégyenérzet a közösségekben való részvételt is megnehezíti. Az „áldozat” nem szívesen megy be a munkahelyére, iskolába, stb. Ágyi poloska csípése részletesen.
Betegségek terjesztésében a „többgazdás” bolhafajoknak van. Azok a bolhák melyek ember és állat vérén is képesek megélni, betegségeket vihetnek át állatról emberre. Ilyen lehet a Trópusi patkánybolha (Xenopsylla cheopis), Mérsékelt övi patkánybolha (Nosopsyllus fasciatus) és az Emberbolha (Pulex irritans). Ezek a bolhafajok pestis terjedésében játszanak szerepet. A pestis a patkányok betegsége. Részletesen a bolhák által terjesztett betegségekről – bolhák
Ágyi poloska vagy bolhán kívül mi okoz még csípéseket?
Számos rovar képes viszkető csípéseket okozni. Mind a vérszívó és mind a vért nem szívó, de csípésekhez nagyon hasonló tüneteket okozó rovarok. Azt, hogy a legtöbb esetben milyen rovarok okozhatnak még csípéseket, az ágyi poloska vagy bolhán kívül egy másik írásunkban már részleteztük: Valami csíp az ágyban
Rovarcsípés kezelése, tünetek enyhítése
A viszketések enyhítésére antihisztamint tartalmazó krémek, esetleg hűsítő lóbalzsam alkalmasak, vagy alkohol tartalmú fertőtlenítő oldatok. Vakarni a sebeket kifejezetten tilos, koncentráljon inkább a viszketés csillapítására. Intenzívebb tünetek megjelenésekor forduljon orvoshoz. Manapság már a legtöbb bőrgyógyász felismeri a poloska vagy bolha csípését. Tapasztalatunk az, hogy a fiatalabb szakorvosok egyértelműen képesek beazonosítani ezeknek a rovaroknak csípésnyomait. Elszaporodása az ágyi poloskának olyan méreteket ölt ami indokolja, hogy az egészségügyi oktatásba is be kellett emelni. Megfelelő készítmények patikában és drogériákban is beszerezhetőek. Egyénfüggő, de egyeseknél sima fertőtlenítő oldat bőrnyugtató hatással bír.
Ügyfélszolgálat: +36 30 230 8595